Kodály Zoltán Kállai Kettős
Igazi családi eseménynek számított a párizsi divathét Salma Hayek-nek, aki férjével, lányával és mostohalányával érkezett a neves eseményre. © Pascal Le Segretain/Getty Images A szépséges Salma Hayek ra biztosan nem igaz a gonosz mostoha jelző, ugyanis férje, François-Henri Pinault előző kapcsolatából született lányát is imádja. Mathilde már 21 éves és a saját életét éli, ugyanakkor édesapjával és a színésznővel is nagyon szoros kapcsolatot ápol, így amikor csak ideje engedi, velük tart egy-egy útra vagy rendezvényre, de sok időt tölt a pár otthonában is. Ez most sem volt másképp, hiszen a Párizsi Divathéten mind a négyen együtt jelentek meg, ahol szemmel látható volt az összhang és az óriási szeretet a család tagjai között. A kép bal oldalán láthatod Mathildét, középen pedig Salma Hayek vérszerinti lányát, Valentinát. Salma Hayek és a család a Balenciaga divatbemutatóját nézték meg közösen, ugyanis nemcsak a színésznő, hanem a lányok is nagy rajongói a márkának. Egy korábbi interjúban Hayek áradozva mesélt mostohalányáról, akit sajátjaként szeret, akárcsak férje 24 éves fiát, François Jr. -t. A színésznő 2007-ben adott életet Valentiná nak, aki azóta szintén csodaszép fiatal lány lett és hasonlóan híres édesanyjához nagyon jó kapcsolata van nővérével.
Az 55 éves színésznő is csatlakozott a Marvel-univerzumhoz azzal, hogy szerepel a pár napja megjelent Örökkévalók című szuperhősös filmben. Fotó: Rich Fury / Getty Images Hungary A bemutatóra 14 éves lányával, Valentinával érkezett, akit ugyan korábban is elvitt már hasonló eseményekre, a tinilány nem volt elragadtatva minden filmjétől. Ellen Degeneres műsorában ugyanis arról mesélt, hogy a lánya a legnagyobb kritikusa, így volt már példa arra, hogy a premier után kiakadt, mennyire rossz filmben szerepelt édesanyja, és miért vállalta el a szerepet. Meg kell mondjam nagyon kemény, rettegtem attól, hogy magammal vigyem. Volt olyan film, amit megnézett és utána így szólt: "Istenem, ez szörnyű volt, anya mégis mit gondoltál? " Szóval nagyon féltem. — mondta Salma Hayek. Azért a biztonság kedvéért megnyugtatta a közönséget, hogy az Örökkévalók tetszett Valentinának, nézze csak meg mindenki.
Igazi családi kiruccanásnak számított a Párizsi Divathét Salma Hayeknek. Salma Hayek made it a family affair at the Balenciaga Fashion Show – see the photos! — (@JustJared) March 7, 2022 Salma Hayek férjével, lányával és mostohalányával érkezett a Párizsi Divathétre. Szemmel láthatóan teljes harmóniában jelent meg a négy tagú család. A gyönyörű színésznő, férje előző házasságából született lányával is jó kapcsolatot ápol. Mathilde már 21 évesen, önálló nőként éli az életét, mégis minden alkalmat megragad, hogy édesapjával és a színésznővel is minél több időt együtt töltsön és részese legyen az életüknek. Salma Hayek lánya, Valentina 2007-ben született, akiből azóta csodaszép tinilány lett és édesanyjához hasonlóan szintén nagyon jóban van nővérével. Valentina egyébként, aki kiköpött az édesapja, gyakorta kíséri el édesanyját vörös szőnyeges eseményekre, egyelőre élvezi a reflektorfényt, így nem kizárt, hogy Salma nyomdokain járva egyszer majd ő is színésznőként próbálja ki magát. A család a Balenciaga divatbemutatójára volt kíváncsi, mert a színésznő és lányai nagy rajongói a márkának.
Salma Hayek meztelen fotóval emlékezett meg Patrick Demarchelierről, a világ egyik leghíresebb divatfotósáról, aki 78 évesen halt meg. A francia fotóművészt magazinok címlapfotói és hírességekről, köztük a néhai Diana hercegnőről készült portréi tették világhírűvé - írta róla az MTI. Szomorúan hallottam, hogy itt hagyott minket Patrick Demarchelier, akinek a képei egy kort örökítettek meg - írta a színésznő a lapozható bejegyzésbe. Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Angelina Jolie és Vivienne A gyönyörű színésznő több vörös szőnyeges eseményre is elvitte már csemetéit, akik közül Zarah és Shiloh igazán élvezi ezeket az alkalmakat, ám legkisebb lánya, Vivienne már annál kevésbé. A 13 esztendős lány gyerekszínészként is kipróbálhatta magát édesanyja mellett a Demóna című filmben, de a hírek szerint jobban érdekli a festészet, illetve az állatvédelem. Külsőleg sem szereti a feltűnő darabokat, inkább a háttérben bújna meg. Egyelőre! Demi Moore és Scout Willis Demi Moore a 90-es évek egyik legszebb és legnépszerűbb hírességek egyike volt. Ez pedig azután sem változott, hogy háromgyerekes édesanya lett. Sajnos azonban Ashton Kutchertől való válása annyira megtépázta az önbizalmát, hogy alkohol- és gyógyszerfüggő lett, sőt egy időben megállíthatatlanul járt a plasztikai sebészekhez is. Mára ugyan újra boldog és teljes életet él, lányai közül Scout ebből tanulva döntött úgy, hogy köszöni inkább nem kér ebből az életből. A 30 éves lány az állat- és környezetvédelem felé vette az irányt, illetve saját tervezésű ruhákat készít, messze Hollywoodtól.